Tanuljunk meg együtt élni! A fogyatékossággal élő emberek integrációjáért

Normál verzió

A Down Alapítvány további sikertörténetei

 

Cili és Balázs

Cili 17 évesen költözött be a Sarokházba, addig a szüleivel és testvéreivel lakott. Nagyon élvezte az “önálló életet”, ezt meg is fogalmazta az első néhány hónap után: “Itt a lakóotthonban van az életem, úgy csinálok mindent, ahogy én akarom. Otthon is nagyon jó, de ott én vagyok a gyerek”.

Azután összejött Balázzsal, aki egy másik lakóotthonban élt Csömörön. Nagy volt a szerelem, így először csak vendégségbe járt Balázshoz, később átköltözött Balázs pici szobájába. Mindketten többre vágytak, egy igazi saját otthonra. Először egy kis apartmant bérletek a Csömöri Összefogás Gondozóházában. Jól kiegészítették egymást, Cili praktikus ismeretei, háziasszonyi kvalitásai lehetővé tették a teljesen önálló életet, alig kértek segítséget. A támogatás elsősorban otthonról jött amolyan „távérzékelés” formájában, hiszen mindent megoldottak maguk, és ha valami váratlan történt, a Gondozóházban voltak, ahol volt kihez fordulni. Erre szemmel láthatólag nem volt szükség, egyre bátrabban tervezgettek: saját lakást, saját életet (SALSA).

cili

2 év elteltével, Balázs családjától kapott egy kis lakást, ahol már teljesen egyedül élnek, dolgoznak (mindketten színészek a Baltazár Színházban). Saját családról, gyermekről álmodoznak, reméljük sikerül is nekik.

Minden nap dolgozni mennek a Baltazárba, próbára vagy fellépésre. Még a hétvégén is kell szerepet tanulniuk, ismételniük. Mindig frissen kipihenten, munkára készen kell megjelenniük, ami nem egyszerű feladat, hiszen másfél óra oda, másfél óra vissza az utazás. A háztartás vezetése is fontos: vásárlás, főzés persze mindezt egyedül oldják meg és ez boldogsággal tölti el őket. A teljes élet nagyon erős motiváló erő: olyasmire is képesek, amiről csak ők mertek álmodni, a szülők és a szakemberek nem. Mindez nem könnyű, erről Cili így ír egyik versében, ami a “12 parancsolat” című Baltazáros kiadványban jelent meg:

Szabadságunknak bolygónyi a súlya

Minden labda súlytalan,
ha megfogod te is súlytalan leszel.
Ha megfogod a súlyos labdát,
vigyázz, ne nehezedj el,
mert a labda súlyosan nehéz.

Szabadság nehezen megy,
a szabadság nem könnyű feladat,
csak nehezen élünk.

A szabadság mindig olyan nehéz,
a szabadság a mi életünk jelképe,
szabadok vagyunk és leszünk,
ez a legfontosabb nekünk.

Árpi

A 30-as éveiben járt, amikor szülei halála után egyedül maradt és az Átmeneti Otthonba került. Hamar beilleszkedett, mindenkivel összebarátkozott. Önállóságát az Átmeneti Otthonban a gyógypedagógusok által tervezett program szerint fejlesztették. Amikor már az önálló közlekedés ment számára, átköltözött az Andor utcai lakóotthonba, ahol öten laktak egy lakásban.

arpi
Az Andor utcai lakóotthon egy panelház három lakásából állt. Ez a csapat viszonylag sok segítséget igényelt, ezért éjjel-nappal segítő állt rendelkezésükre és mindenben segítséget kaptak a lakók: még a tisztálkodásban is. Árpi egyike volt a legönállóbbaknak: dolgozni először a Gondozóházba járt (alkatrészeket válogatott és ékszereket készített), később a nyílt munkaerőpiacon kapott munkát egy zöldségfeldolgozó cégnél. Sajnos egy év után tönkrement a cég és elbocsátották, így visszakerült a védett munkahelyre.

arpi2
Még az Andor utcában lakott, amikor agyhártyagyulladás következtében részlegesen lebénult. Évekig küzdött azért, hogy az egészsége helyreálljon, de szerencsére sikerült neki. Ekkor ismét dolgozni kezdett az alapítvány Kézműves Műhelyében, mint ékszerkészítő. A látványműhelyben egy kis üzlet is van, ahol Árpi vezeti körbe a betévedő látogatókat. Itt hallotta, hogy van egy lakóotthon viszonylag önálló fiúkkal, így felvetette, hogy ő is szívesen lakna ott. Kisebb előkészületek után át is költözött a Csengery utcába, ahol a mai napig is él és mindennap egyedül jár dolgozni a műhelybe. Itt ismerkedett meg nemrég barátnőjével Vikivel, tehát Árpi most ötven felé közeledve végre teljesen önálló és párkapcsolata is van. Szabadidejében képes újságokat olvas, kivágja a neki tetsző képeket és albumba rakja. A zene fontos része az életének, a Nemadomfel Együttes alapító tagja.